Úgy
látszik a mai világban már nem lehet meglenni blogok nélkül.
Eddig
csak ültem és olvastam a mások blogját, blogjait. Nem mondom szórakoztató
sokszor, de van valami ami az emberben van, ott motoszkál, hogy a fene egye már
meg, erről én is tudnék mit mondani, írni. És ekkor elkezdődik valami mozogni
az emberke fejében, cikázik a gondolat ide oda a sok ötlet, téma között, és
kinél egyből, kinél később, de megszületik a vágy, hogy neki kezdjen írni.
Persze
most nyugodtan jöhet a szokásos „értelmiségi szöveg”, miszerint na megint egy
újabb mitugrász jött fel a porondra és babérokra törekszik. És ez így van a
99,99%-ban. Mivel Én, az új „blogger” szokás szerint, illetve magamhoz hűen
mindig kicsit másképp gondolkodom mint ahogy az elvárható szokott lenni, így
Engem egyáltalán nem érdekel, hogy ki és mikor olvas, vagy éppen milyennek „értékel”.
Mivel
szeretek provokálni, mivel az már egy mesterségesen kialakított konfliktus, ami
viszont egy gondolat sort - azaz egy polémiát indít, így már az eddigiekben is „direkt”
hagytam, elszórtam vita indítókat.
Nem
vagyok nagyképű, de nem véletlenül írtam magamról nagy betűvel. Első és útólsó
ilyen „elírás” volt. Ezzel a ténnyel csak igazolni akarom, hogy egy személyiség
van a sorok mögött, egy privát, önálló gondolatokkal rendelkező egyed, ember,
élőlény. Nem akarok majmolni másokat, bár sokan vannak akikre felnézek mint
író, mint ember, mint személyiség. Remélem nem esek abba a csapdába, hogy Őket
másoljam. Bár magamat ismerve ez sosem valósulhat meg :)).
Akit
ezek után is érdekel az, hogy mit írok, annak kellemes időtöltést kívánok.
A szabad, józan gondolkodás legyen velünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése