Jövőkép 1 - Fiatalok

Az előző posztban írtam kicsit az oktatásról. Vagy valós, vagy hamis dolgokról. Ezt mindenki eldöntheti saját maga. Ott megemlítettem a végzős hallgatok jövőképét. Kérdés van ilyen számukra? Illetve milyen jövőképük van a fiataloknak? Egyáltalán tudják. hogy mi  is az a jövőkép, vagy csak egy fantazmagória él a fejükben? Vajon számszerűen mennyi és milyen jövőkép motoszkál az elméjükbe?

Nem rég végeztem egy kis közvélemény kutatást fiatalok közt. Igaz teljesen más témával kapcsolatban, de a kérdőívbe becsempésztem egy kérdést a jövőképükről is (:D). Mit is mondjak a válaszokra ... .Talán annyit, hogy ezek szerint én már nagyon öreg vagyok! Ugyanis nem tudok azonosulni a top modell, pop szár, gazdag manager és hasonló álmok olvasatán. De mégis a legmeglepőbb számomra az a fiatal -17 éves gyerkőc, aki „manelist” akar lenni. Ha esetleg van aki nem ismeri a kölcsön vett kifejezést egy dél-kelet Románián bekerülő zenei stílusról van szó. (Valahol azt hallottam, hogy a török cigány zene az eredete)

Vagyis ha jobban belegondolunk, ez a gyerek, suhanc, fiatal -kinek saját szájíze szerint- egy mulatós és csakis egy szubkultúrának a kifejezési irányzatában látja a jövőjét! Mintha azt mondaná, hogy Márió akar lenni! Nincs nekem semmi bajom Márióval, csak a zenei irányzatáért nem lelkesedem - viszont mivel igény van rá (sajnos), így csak működjön tovább. A problémát én abban látom, hogy a fiatal lélekben csak a csillogás, „rajongás”, fényűzés látszata maradt meg. Fogalma sincs az illető zenész kemény munkájáról. A mindennapi több órás próbák, kudarcok, sikertelenség és unalomig ismételt frázisok - na ezek már nincsenek meg a fiatal lélekben. Csak a ragyogás, csajok áradata stb.

Igaz az is, hogy ezek a mondva csinált zenészek akikre sokan felnéznek a tinik, egyik napról a másikra lettek nagy zenészek.

Vagyis ha van elég tőke, bárki lehet ilyen „zenész”. Minőség és tartalom viszont már nincs. Társadalmi probléma, hogy erre az üres „művészetre” igény van. Számomra kicsit olyan mint a mesebeli és állítólagos tiszta valóságos szappanoperák. Azokat se bírom, de millióan bámulják nap mint nap, félre téve minden dolgot amit épp művelniük kéne.

Kérdem én, ez egy valós jövőkép lehet egy fiatal számára, hogy egy szappanopera „sztárja”, vagy egy „egyslágeres” sztárocska legyen? Mindenképp celeb kell lenni a boldogság eléréséhez?

Na igen - boldogság.

Valószínűsítem, hogy itt van a lényeg elásva. A mai fiatalok nem tudják, hogy mi az igazi boldogság. Mivel tévén és interneten szocializálódtak, így számukra csak a gazdagság, villogás, ragyogás jelenti a szó jelentését. Mivel igazi kapcsolatuk a reális élettel nem igazán volt, így ők minden hétköznapi esetet csak a boldogságuk elnyomásának élnek meg. A szülők, tanárok mind csak egyzsarnoki rendszer katonái, akik azért vannak, hogy ők - fiatalok, ne legyenek felhőtlen boldog emberek.

Számukra ez a valós helyzet.

Feltehetjük a kérdést, hogy ki a felelős ezért? A fiatal, aki rosszul látja az életet? A szülő, aki elcseszte a nevelést? A társadalom, amely nem tud egy normális példát mutatni, illetve amely rákényszeríti a szülőket a hajtásra, hogy ne legyen elég idejük a gyerekeikre? Szerintem MINK vagyunk a felelősek. Mind. Én, Te, Ők. Úgy a társadalom, mint a szülő, nagyszülő stb. Talán az a fránya gyerek a legártatlanabb egy darabig. Amíg nincs annyi esze, hogy saját maga oldalára állítson be mindent. Onnan már Ő is felelős a saját boldogságáért.

Hogy miért gondolom így? Egyszerű. A társadalom nem hagy teret, időt a szülőknek élni. Csak a hajtás, rohanás és az egyre nagyobb fogyasztói társadalom igényeit kiszolgálni teljesen elveszi az emberek eszét, idejét, energiáját, pszichéjét. A gyerek csak másodlagos probléma a legtöbb esetben. Elsődlegessé akkor válik ha beteg, vagy ha valami történik vele. Akkor viszont a LEGFONTOSABB! Érdekes, nem?

A mai szülők is elcseszett társadalom részesei, mivel ők az X generáció, vagy az X-nek a gyerekei? Szóval a X-ek közé tartozik és ez a világon mindenhol egyproblémás korosztály. Ők sem civilizálódtak rendesen, ergo az ők szülei is eltolták jól a dolgokat. Akkor miért is várunk a jelenlegi fiataloktól? Effektív nincs akitől példát kapjanak! Se a szülők, se a nagyik nem tudják, hogy mi a boldogság! (Na jó, ők legalább gyerekkorukban néha átélték)

Nagyszülők. Na itt lép be a csernusi-effektus, miszerint ők már elég idősek, hogy bölcsebb legyenek, így rájönnek arra, hogy hol rontották el a dolgokat a saját gyerekeiknél. És mivel rájöttek, így most túlkompenzálják az unokáknál a dolgot. Ezért van az, hogy a nagyi mindig túl engedékeny, nála, vele meglehet csinálni bármit stb, stb. Viszont ez is rossz példa a mintát kereső gyerek léleknek. Nem tanulja meg a helyes mintát, így nem tudja igazán, hogy mit jelent boldognak lenni.

Egy igazán okos elme el kéne már mondja akár nekem is, hogy mi lehetne a megoldás erre. Csak az a baj, hogy az okos elmék is ugyan innen származnak. Bár az átlagnál talán kimagaslóbbak gondolkozás szinten, vagy csak merészebbek pimaszabbak vagy beképzeltebbek voltak, most ők az irányító elmék. Na jó, azért vannak tényleg igazi agyasok is, de kevés.

Valamilyen megoldást pedig kellene találni, mert a mai fiatalok lesznek pár év múlva az irányítok. Ha nincsenek agyilag, pszichésen a helyükön, akkor én nem szeretném megélni az ők irányítása alatti érát.

Halló mai agyasok, ezen gondolkodik valaki, vagy csak a biztos állás, katedra és fizetés érdekel titeket?